Történetek...
A képekre kattintva olvashatsz néhány történetet, amikor valamely módszerem, technikám segített, illetve megosztok néhány levelet is, amit nekem / rólam írtak.
Ha szívesen olvasnál még olyanoktól akik nálam jártak, olvass bele az Élménykönyvbe.
Egy kedves ismerősöm, Kitti azzal keresett fel, hogy rettentő féltékenység gyötri. Azelőtt soha nem érzett hasonlót. Már 8 éve házasok a férjével, és ő most lett féltékeny férje régi-régi barátnőjére. Már a nő nevének említésére is heves féltékenységi rohamot produkált. Kiborult, ha megtudta, hogy a férje beszélt vele telefonon. Ideges lett, szédült, gyomorgörcse lett... |
|
"Barátnőm és kolléganőm rábeszélésére fordultam kineziológushoz. A problémám az volt, hogy tömegben és stresszhelyzetben (ami már akkor is előjön, ha időre kell menni valahová) rám tört a hasmenés, a hányinger, és a menekülési kényszer. Utánaolvastam az interneten, mi is a kineziológia, és elkezdtem egy számomra szimpatikus embert keresni..."
|
|
Általában nem szoktam csupán testi tüneteket kezelni, mivel úgy vélem, minden fizikai tünet egy belső lelki folyamat eredménye, és önmagában nem segítség, hiszen azzal, hogy eltüntetjük a tünetet, az okot még nem szüntettük meg, így egy újabb tünetnek kell felbukkannia, hogy rábírja az egyént, hogy keresse meg az okot, és azon dolgozzon. De az alábbi esetben indokolt volt megszüntetni a tünetet, később pedig visszatérni a lelki háttérre... |
|
Kisfiam 7 hónapos korában a fogak előbújása környékén volt egy-két nehezebb éjszakája. Szerencsére nem volt olyan vészes, de miután két éjszaka is másfél órát kellett mellette lennünk, gondoltam, harmadikat már nem szeretnék. |
|
Energetikai térkép és jellemzés Az alábbi levelet egy kedves 23 éves lánytól kaptam, akinek energetikai térképet és írásos jellemzést készítettem. Engedélyével megosztom Veletek. |
|
Az anyává válás csodálatos dolog, de ez a csoda sok kihívást is magában rejt. Teljesen természetes, hogy az új szerep vállalásakor negatív érzelmek is megjelennek bennünk: megijedünk, félünk, aggódunk, és még sorolhatnám a sok-sok negatív érzelmet, ami ilyenkor ránk törhet. De az a pici baba kiegyensúlyozott anyukát érdemel. Nem azt, hogy önmagunkat hibáztassuk vagy másoknak való megfelelésből önmagunk és gyermekünk természete ellen tegyünk… |
|
Ma egy kedves fiatal lány járt nálam kezelésen. Mivel kezelés előtt mindig végzek egy kis előmunkát azzal, hogy a születési dátuma alapján elkészítem az energetikai térképét, így általában tudom, hogy kire számíthatok. Elvileg egy szenvedélyes, nagyhangú, magabiztos, ambíciózus hölgynek kellett volna megjelennie. Ehhez képest egy kedves, szerény, visszafogott, fénytelen teremtés állt előttem. Egyértelmű volt, hogy nem az adottságainak megfelelően él... |
|
Sokan kételkednek a távkezelés hatékonyságában. Ezért szeretném megosztani Veletek Dóri személyes tapasztalatát: "Minden mindegy alapon kerestem föl Lillát, akit egy ismerősöm ajánlott. Nem voltam ugyan depressziós, de éreztem, hogy ha nem teszek valamit, hamarosan, elnyelnek a hullámok, szépen lassan, anélkül hogy észrevenném. A kezdetektől fogva nagyon rugalmas volt és segítőkész azt a speciális helyzetet illetően, hogy én Londonban élek, és nem volt lehetőségem hazarepülni csak úgy egyszerűen..." |